A nappali kialakításának lépései

A legtöbben a nappali kialakítására fordítják a legtöbb pénzt, energiát és időt. Ez nem véletlen, hiszen ez az egyik olyan hely a lakásban, ahol szeretünk sok időt eltölteni. Munka után jólesik a kanapéra heveredni, a gyerekek iskola után szeretnek ebben a helyiségben játszani, tévét nézni, de a vendégeinket is ebbe a helyiségbe invitáljuk, illetve ünnepnapokon is többnyire a nappaliban gyűlik össze a család. Az, hogy milyen stílusú bútorokat és egyáltalán milyen szobaberendezéseket választunk, az sok mindentől függ. Ötleteket adunk, hogy mire is összpontosítsunk, amikor a nappalinkat szeretnénk barátságossá, otthonossá varázsolni!

A fő bútordarab kiválasztása

Első lépésként mindig azt kell, eldöntetünk, hogy esetünkben pontosan, milyen célt is szolgál majd a nappali, azaz milyen nappali bútorok teremtik meg az összhangot ebben a helyiségben. A legtöbb ember számára a pihenés színtere, így sokan nagy hangsúlyt fektetnek a kanapé kiválasztására.

Egy kisméretű lakásban jól mutatnak a futon ülőgarnitúrák. Egyes modelleket ülőbútorként is használhatunk, és olyan modell is létezik, amelynek lenyithatjuk a kartámláját és így már kényelmes ágyként funkcionál.

 

Szintén a kisebb lakásokba ajánlható a kinyitható kanapé, amely napközben a pihenést teszi lehetővé, ellenben vendégágyként is szolgálhat. A tárolóval ellátott kanapék több funkciót is ellátnak. Egyrészt kényelmes ülést biztosítanak, másrészt sokféle holmi tárolására alkalmasak. Ha nagyobb térrel rendelkezünk, akkor akár egy négyszemélyes kanapét is vásárolhatunk.

A kanapé fontos funkciót tölt be csakúgy, mint a fotelek. A fotelek is fő bútordarabnak számítanak, amelyeket a garnitúra részeként, de különálló darabként is megvásárolhatunk. Ilyenkor is döntsük el, hogy „díszítőelem” lesz a fotel, vagy a relaxációnkat fogja segíteni. Amennyiben az utóbbi, akkor érdemesebb a relaxációs fotelek, a pihenőszékek között válogatni. A gyerekek nagyon szeretik a beltéri függőfoteleket, de a kétszemélyes modellek még a romantikus hangulat megteremtését is lehetővé teszik.

A dohányzóasztal fókuszpontként is működhet

A dohányzóasztal általában központi szerepet tölt be a nappaliban. Vásárlás előtt érdemes megfontolni, hogy milyen méretű, színű és anyagú asztalka simul bele legjobban a nappali terébe. Az asztallap anyaga – farostlemez, tömörfa, üveg, fém, márvány, forgácslemez, kő, porcelán, furnér – is meghatározó lehet a döntésünknél.

A kerek dohányzóasztalok még soha nem voltak ennyire népszerűek, mint napjainkban. Változatos kialakításuknak és anyaguknak köszönhetően, a modern és a klasszikus otthonokba is beilleszthetők. A kerek dohányzóasztalok általában egy asztallapból és négy lábból állnak, de a modern asztalok között dizájnos formatervezésű és tárolásra is alkalmas asztalokat találunk.

A kerek dohányzóasztalok a nagy, nyitott nappalikban működnek a legjobban. Az üvegtetejű dohányzóasztal pedig a kis terű nappali tágítását segíti elő. A dohányzóasztalok nagyszerű lehetőséget biztosítanak a vázák, tálak, gyertyák és más dekorációs elemek elhelyezésére.

A stílusos nappali kialakítása

A nappalink kialakítása, rólunk is ad egy képet. A fém vagy üvegből készült bútorok arról is árulkodnak, hogy kedveljük a modern stílust, a kevés bútordarab a minimalizmust helyezi előtérbe, míg az alapbútorok mellett elhelyezett székek, puffok és lábtartók megmutatják, hogy mennyire lényeges számunkra a komfort.

A tárolásra is gondoljunk

A nappaliban helyet kaphatnak az olyan bútorok, amelyek a tárolási célnak tökéletesen megfelelnek. Ilyen dekoratív és funkcionális bútordarabok az egyes dohányzóasztalok, a tálalószekrények és a könyvespolcok. Ezeknek a bútoroknak a kiválasztásánál csakis rajtunk múlik, hogy a modern, a klasszikus, az indusztriális, a retro, a romantikus vagy éppen a skandináv stílus mellett döntünk.

Fotó forrása: Photographee.eu / Shutterstock.com

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás