Kültéri falburkolat ötletek sokasága egy helyen

Kültéri falburkolat ötletek terén van miből válogatnunk, hogyha felcsapjuk az internetet. Dekoratív kültéri kőburkolat, impozáns kültéri falburkoló panel fából. Tény, hogy mindegyik remekül mutat a kifogástalanul beállított képeken. De vajon a mi házunknak melyik állna a legjobban?

A stílusok találkozása és esztétikus összemosása egyáltalán nem olyan egyértelmű feladat! Pl. egy régi típusú épületen nem minden esetben mutatnak jól a letisztult, modern kültéri falburkolatok. Lássuk, hogy nagyjából mik közül válogathatunk, hogyha úgy döntünk, hogy szeretnénk feldobni a külső falak kinézetét.

A kültéri díszkő elterjedt és mutatós

A díszkő a ragasztott burkolattípusok közé tartozik a téglával, a szálcementtel és a kerámialapokkal együtt.

 

Rengeteg variáns létezik belőle. Rusztikus és modern hatás egyáltalán elérhető a segítségével.

Játszhatunk a különböző színekkel, árnyalatokkal, sőt textúrákkal is, mivel változatos felülettel rendelkeznek.

Míg a kerámialapok javarészt síknak számítanak, addig a kültéri díszkő a simától, a barázdáltig, a sziklamintásig minden felületi kialakításban elérhető. Ráadásul ezeket kombinálhatjuk is, mind színvilág, mind az elhelyezés terén.

A felrakás is többféle módon történhet. Már csak azért is jó választás a kültéri díszkő, mert soha nem megy ki a divatból. A rusztikus hatást mindenki kedveli, ami ebben az esetben ízlésesen keverhető a modern jegyekkel.

A kültéri kőburkolat egyéb szerepe

Szintén nem elhanyagolható tényező, hogy az anyagából fakadóan nagyon strapabíró és alacsony karbantartást igényel a felrakást követően. A kültéri falburkolat ötletek közül ez az egyik, amivel évekre borítékolhatjuk a falak védelmét, mivel a legzordabb időjárási körülményeknek is ellenáll.

Távol tartja a nedvességet és javítja a fal szigetelését, ami egyaránt előny a téli és nyári időszakban. Ez pedig lehetőséget ad a belső hőmérséklet egyszerűbb szabályozására. Tehát nem csak azért érdemes előnyben részesíteni ezeket a típusú kültéri falburkolatokat, mert mutatósak, hanem emellett védelmet biztosítanak és optimalizálhatják a ház energiaigényét.

Egy dolgot viszont nagyon fontos megemlíteni a díszkő falburkolattal kapcsolatban. Az pedig nem más, mint a súlyuk. Ebből adódik, hogy nem előnyös az alkalmazásuk akkor, hogyha problémák vannak az oldalfalakkal, vagy az alapozással.

Ezért nem árt egy szakember tanácsát kikérni a témában, aki felméri a falak állapotát, mielőtt nekilátnánk a kövek felragasztásához.

Ennél egyszerűbb és általánosabb a kültéri csempe falra ragasztott változata, amennyiben inkább a sík, egybefüggő felület elérése a cél.

Az örök klasszikus – Kültéri tégla burkolat

Mint az már oly sokszor bebizonyosodott, az időtálló dolgok a legjobb befektetésnek számítanak. A kültéri tégla burkolat is éppen ezek közé sorolható.

Gondoljunk csak bele abba, hogy már évezredek óta ez a legnépszerűbb építőanyag. Hogyha ezt a megoldást helyezzük előtérbe, akkor két választás áll előttünk.

kültéri falburkolat tégla

Vagy eleve téglagyártó cégtől vásárolunk kültéri téglaburkolat céljából előállított termékeket, vagy az olcsóbb, bontott tégla mellett döntünk. Az egyik költséges, a másik pedig rizikós.

Azért rizikós, mert látatlanban nem tudjuk felmérni a téglák állapotát, illetve azt, hogy mennyire vannak megtisztítva. Van olyan eladó, akinek már a drótkefés tisztítás is elegendőnek számít, pedig ez még nem távolít el minden szennyeződést.

A téglák teljes egészükben is felrakhatóak habarccsal vagy el is vághatóak vékonyabb szeletekre tetszés szerint. Vágott tégla esetén a csemperagasztó a legjobb választás. Ha a későbbiekben meguntuk a felrakáskor választott fuga színét, azt a későbbiekben egy ecset segítségével egyszerűen átfesthetjük.

Hátrányként róható fel, hogy kezdetben nehéz tisztítani, viszont néhány hónap alatt a felső poros réteg lekopik. A porolódást egyébként el lehet kerülni már a kezdetektől impregnáló szerek alkalmazásával.

Kültéri falpanel természetes kivitelben

Sokunk szeretne félrevonulni a világ zajától egy kis erdei faházikóba. Ez viszont nem mindig kivitelezhető, főleg nem városi környezetben. De faház hatást fa falburkolat segítségével is elérhetünk. A könnyű megmunkálásának köszönhetően, akár az egész házat beboríthatjuk ezekkel a panelekkel.

modern kültéri fa falburkolat

A különböző profilok összeillesztésével egyedi megjelenést kölcsönözhetünk és szemet simogató kontrasztos hatást érhetünk el. A fa is lehet időjárásálló, hogyha megfelelő hőkezelésen esett át, aminek a minősége UV álló olajréteggel őrizhető meg.

A hőkezelt fa sajátossága az, hogy idővel kifakul, ezüstszürke patinát kap, ellenben nem veszít a tartósságából, ellenállóságából.

Modern kültéri falpanel – WPC falburkolat

A kültéri falpanel telepítése egyszerűbb a könnyebb súly miatt. Népszerűnek számítanak a WPC falpanelek, amik a kompozit anyagok sorát gazdagítják, ugyanis fa őrleményből és műanyagból készülnek.

Ebben az esetben az elegancia és a fenntarthatóság találkozását köszönthetjük a kültéri falburkolat ötletek ezen fajtája képében.

WPC kültéri burkolat

Nem véletlenül használják előszeretettel teraszburkolatként, vagy medence köré szerelve, mert jól bírja a vizet és az UV sugarak sincsenek rá káros hatással, amennyiben egy minőségi fajtát sikerül beszereznünk.

Általánosságban elmondható, hogy, környezetbarát, mivel a legtöbb gyártó újrahasznosított fa- és műanyag-összetevőkből készíti termékeit.

Akinek fontos a fenntartható és környezetbarát kivitel, annak ez jelenti a tuti választást. Színek terén sem vallanak szégyent ezek a külső falburkolatok. Továbbá javítja a ház hő- és hangszigetelését is. Nem mellesleg pedig a telepítése sem bonyolult és karbantartás terén is jelesre vizsgázott.

Olcsó kültéri falburkolat ötletek polisztirolból

Ez EPS homlokzati dizájn panel egyrészt gazdaságos választás, másrészt időtálló, remekül mutat és egyszerű a telepítése, amit akár szakember bevonása nélkül is megoldhatunk. A kültéri falburkolat ötletek közül talán ez számít a legsokoldalúbb változatnak.

Ütés és vízálló kivitelben készül és kiválóan imitálja a természetes anyagokat úgy, mint a kő, fa, márvány, tégla vagy ezek további árnyalatait. Mivel rendkívül könnyű, ezért a szállítása is kevesebb gondot okoz.

kültéri falburkolatok

Még több népszerű falburkolat

A ház külső megjelenésének legfontosabb eleme a falburkolat. A megfelelő választáshoz érdemes körbejárni a témát.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás