Spórolás a háztartásban – hasznos tanácsok, praktikus tippek a megtakarítás jegyében
Az energia- no meg az ifjabb generáció számára abszolút ismeretlen megélhetési válság kellős közepén az olyan rég elfeledett témák, mint a spórolás a háztartásban újra a reneszánszát éli. A kérdés már csak az, hogyan lehet nagymamáink fortélyát a mai modern időkbe átörökíteni, és minél hatékonyabban lefaragni a havi költségekből. Mostani bejegyzésünkben hasznos tanácsokat adunk az áram-, a fűtés-, a gáz- és a víz minél hatékonyabb spórolásával kapcsolatban.
A mindenki által ismert alapok
Talán sosem használtuk úgy istenigazán, viszont mindannyian ismerjük legalább a felét a klasszikus értelemben vett energia spórolással kapcsolatos intelmeknek, jótanácsoknak.
Felelősségünk teljes tudatában nem hagyjuk égve a villanyt, ha már nem tartózkodunk az adott szobában, csak a megtömött mosógépet indítjuk el, sosem hagyjuk éjszakára töltőn a telefont és inkább a gyors zuhanyt preferáljuk a hosszas fürdőzés helyet.
Dicséretes dolgok ezek, azonban most, 2022-ben, ahol könnyű a felső középosztályból észrevétlenül az alsóba csusszanni, sajnos ez mind kevés.
De mit tehetünk, ha nem szeretnénk feladni az életszínvonalunkat, viszont a bankrablás lehetősége sem igazán vonz minket?
Spórolás tippek – az energia spórolás magasiskolája
Tény, hogy a jóminőségű, energiabarát berendezések fenntarthatósága magasan felülmúlja a régi típusú háztartási nagygépekét. A spórolás jegyében talán furcsának tűnhet, mégis mindenkit arra buzdítunk, ha teheti, cserélje le az energiazabáló konyhai, háztartásbeli gépeket újabb modellekre, amelyek energiabesorolása jóval előnyösebb.
Ez olyan, mint a hagyományos izzók LED izzókra való cseréje, csak nagyban: hosszútávon garantáltan megéri. Csak egy példa a sokból: egy „A+++” hűtőgép évente nagyjából 193 kWh-ot fogyaszt, míg egy hagyományos gép 761 kWh-ot is megeszik. A kettő fenntartása évi viszonylatban közel 25-26 ezer Ft különbözettel operál, természetesen az energiahatékony gép javára.
Spórolás a háztartásban: fűtés spórolás
A megfelelő hőszigetelés aranyat ér a háztartásban. A radiátorokat, bár evidensnek tűnhet a közvetlen közelükben szárítani a ruhát, semmiképp se takarjuk el vagy fedjük le, hiszen így nagymértékben elfogjuk a kiáramló meleglevegőt, és a szobák lassabban melegszenek fel.
Ha nem áll módunkban a nagyobb anyagi befektetéssel járó nyílászárók korszerűsítésébe belevágni a fejszénket, szerezzünk be egy jóminőségű, vastag sötétítőfüggönyt, ez is nagyban akadályozza a meleglevegő „megszökését”.
A maximálisra állított hőfok nemcsak roppant költséges, de nagyon egészségtelen is: a hőszabályzót elég, ha napközben 22 fokra állítjuk, éjszaka pedig 19 fokra melegítjük fel a hálószobát.
Néhány szóban a gáz spórolásról
Abban az esetben is van mód az okos takarékoskodásra, ha gáztűzhellyel főzünk. Bagatellnek tűnhet, de az ételek sokkal hamarabb elkészülnek (így kevesebb energiába kerül a főzési folyamat), ha az edényt lefedjük.
Szintén nagyon praktikus módszer, ha a sütés közben nem nyitogatjuk a sütő ajtaját, hiszen ezáltal az rengeteget veszít a hőmérsékeltéből, aminek a pótlásához még több energia szükségeltetik.
Egyébként a gázon már úgy is spórolhatunk, ha elektromos indukciós lapra cseréljük a hagyományos tűzhelyt.
Pro tipp az indukciós laphoz: ha egyidejűleg több fogást készítünk, áramot spórolunk! Az indukciós lapnak energiafelhasználás tekintetében ugyanis mindegy, hogy egy vagy három étel készül rajta ugyanabban az időben.
Víz spórolás – apróságok, amelyek látványosan megszépítik a rezsiszámlát
Az alacsony hőfokon való mosás éves viszonylatban 8-10%-os energiamegtakarítást jelent. A makacs foltokhoz persze kell a 40-es hőfok, illetve a hosszabb program, azonban az esetek többségében a rövidebb program és a 30 fok is tökéletesen megteszi.
Abban az esetben, ha egy-két ruhadarab valóban nagyon koszos, mielőtt mosógépbe tennénk, érdemes azokat melegvízben beáztatni néhány órára, majd rövidprogrammal, közepes hőfokon mosni a szóban forgó darabokat.
A konyhában csak annyi vizet használjunk (a főzéshez vagy a vízforralóhoz), amennyire valóban szükségünk van. A felesleges vízmennyiség úgy is a lefolyóban landol, a vízórát viszont alaposan megtekeri.
Spórolás a háztartásban: az igazi nagyágyú
Manapság a csapból is a napelemes rendszerekkel kapcsolatos pozitívumok folynak – és mi ennek csak örülni tudunk! A napelemrendszerekkel kapcsolatos szuperlatívuszokkal megtűzdelt kommunikáció nem csupán jólcsengő, vásárlásra ösztönző szlogen.
Ezek az energiabarát rendszerek áramot állítanak elő, amelyet a háztartás minden elektronikus berendezése használhat. Ezzel az árammal nemcsak a TV-t lehet nézni, de a megfelelő korszerűsítés fejében az egész házat is fel lehet fűteni. Mindezt a Nap erejével!
Nyilván ahhoz, hogy búcsút intsünk a fűtés- és villanyszámlának, komoly összeget kell beinvesztálnunk a napelemes rendszerek beszerzésébe, telepítésébe, viszont ez a költség garantáltan megtérül az évek során.
Ha pályázati támogatásban részesülünk, a költségek akár fele lefaragható. Pályázati támogatással a napelemek ára nagyjából 5-6 év alatt térül meg teljesen, azok nélkül 10-11 év alatt.